Sorsforduló
,, A rémálmokkal az a baj, hogy
nem tudsz felkészülni rájuk.
,, A rémálmokkal az a baj, hogy
Akkor csapnak le rád, amikor a legsebezhetőbb vagy, akkor döntenek romba, amikor teljesen védtelenül állsz.
És nem mindig alvás közben jönnek."
/Sylvia Day
Witchan Halo olyan volt, mint a többi kis város.
Sötét volt és hátborzongató és nem a róla keringet pletykák miatt, hanem maga a neve miatt is, amivel illeték.
Átokháza.
Witchan Halo, Halo Hill déli részén helyezkedett el, nagy erdősségel övezve.
A városban könnyű volt az élet.
Soha nem változott meg, nem haladt a megújulás felé, egyszerűen maradt az a kisváros, ahol békében élnek az emberek.
A tél jeges volt, és ködös.
A nyár pedig száraz, fullasztóan meleg.
Witchan Haloban csak egy féleképen lehet jellemezni az itt lakokat, akik ide költöztek le a nagy városból- vagy elment a józan eszük,-vagy egyszerűen tetszett nekik a mesés táj.
A városban mindenki farmerkodik, ez-az emberek lét eleme, ha nem tudsz munkát szerezni itt el vagy veszve.
Witchan gimnázium, Witchan Halo középpontjában helyezkedett el. Hátborzongató, sötét hely volt, hatalmas és félelmetes. A boltok a gimi melletti fő utcán voltak, a szebb házak, pedig szét szóródva helyezkedtek el.
Ha létezik Witchan Halora egy szó, akkor az isten háta mögött illet hozzá.
Lápokkal, erdőséggel és a suttogó-tó hideg zavaros vízével.
A város lakókat nem érték meglepetések, addíg míg felnem bukkant a rém.
Több száz híresztelés keringet róla, félelmet keltve a városban. Azonban nem tudták, beazonosítani az állatott, mert soha nem akadtak rá. Még az állat kilétét és a kinézetét sem tudták.
Csak azt, hogy létezik.
Akkor kezdődtek a farkas kiírtása, alig maradt farkas a városban.
Védett faj lettek.
Mióta az eszét tudja Witchan Haloban élt, itt ismerkedett meg Natel.
Örültség volt, hogy hit abban minden helyére kerül, még akkor is, mikor kikerült a kórházból.
Mikor Nate életét vesztette a balesetben, az élete felfordult.
Nem volt önmaga többé.
Az erdő mellett laktak a város kül-területén a testvéreivel, ahol farkasok élnek.
Retteget tőlük, még hat évesen támadás érte.
Téli hideg délután történt az udvarukon játszott, mikor elragadták, és az erdőbe hurcolták.
Attól kezdve félt tőlük, kerülte az erdőben lakó állatokat.
Annabeth Reed részére
Halo Hill
Witchan Halo
V.körzet.675
A levél vastag volt, és nehéz. Tartalmát nem látta tisztán, bélyeg nem volt rajta, csak a címzés.
Annabeth remegő kézzel fordította meg a küldeményt, furcsa édes illatot árasztott.
A borítékot lezáró viasz címer díszítette: angyalok, démonok és tündérek vették körbe a nagy G betűt.
- Annabeth hol vagy? – kiáltotta Ethan kizökkentve a húgát a kábultságból.
Annabeth nem válaszolt azonnal, szótlanul ment be a hátsó ajtón a konyhába.
Bátyja a hűtőben turkált, majd felemelte a fejét, szőke fürtjei kocósan meredeztek. – Jött valami?
Annabeth az orrára húzta a szemüvegét, kezében szorongató levélre esett a pillantása.
- Kaptam egy levelet – támaszkodott a konyha pultnak, Ethan húga felé fordult.
- Miféle levelet?
Annabeth tétován nyújtotta Ethannak a borítékot. A férfi türelmesen tanulmányozta a borítékot, majd felbontotta a benne lévő papírt széthajtotta.
Annabeth a levél fölé hajolt, szíve a torkában dobogott.
Garaboncia Akadémia
Igazgató Gabriel J. Rose
Tisztelt Reed kisasszony!
Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a Garaboncia akadémiára.
Mellékelten küldtük el, hogy a szükséges tankönyveket az akadémiai szobájában veheti át.
És a levélhez mellékelten küldtük el a tárgyak listáját is.
A tanév szeptember. 3 – án kezdődik el.
Tisztelettel
Serena Kreuk
Igazgatóhelyettes
Annabeth többször át futotta a szöveget, gondolatok ezrei kavarogtak a fejében, majd boldog mosollyal nyújtotta át a bátyjának.
- Felvettek az akadémiára, még sem vagy olyan szánalmas, mint képzeltem – mondta Ethan, miközben vigyorgott.
Az anyjuk lépet a konyhába, egy tál frissen szedett almával.
- Annabeth már ilyen korán haza jöttél?
A lány megrázta a fejét, mintha nem is hallotta volna a kérdést. Annabeth engedett magának egy pohár vizet, és megitta. – Minden rendben, drágám? Sápadt vagy.
Kinyújtotta a kezét, megtapogatta a lánya homlokát.
- Felvették a Garaboncia akadémiára – kotyogta Ethan állva húga dühös tekintetét.
- Annyira büszke vagyok rád – Ölelte meg szorosan a lányát.
Annabeth zavartan hátrált, miközben a kezében szorongatta a levelet.
- Anya én nem jelentkeztem az akadémiára.
- Te nem, de én igen – szólt Ethan komoran.
Ethan hangja nagyot hasított a szobában. A szavai még mindig ott csüngtek, Annabeth sokk hatásától ébredezve hitetlenül meredt a bátyjára.
- Nem volt hozzá jogod, hogy ilyet tegyél!
Ethan paprika vörösen húga felé fordult. – Azt akarom, hogy végre ki gyere az önsajnálat börtönéből. Elzárkózol a legkülönfélébb élményektől, mert attól félsz, hogy te nem vagy olyan ember.
- Mert nem vagyok az! – csattant fel.
- És ezt honnan veszed?! – Ethan pokoli dühös volt. Annabeth az ajkába harapva elfordította a fejét. – Szikrányi élet nincs benned, Nate meghalt!
Annabeth dühösen meresztette rá a szemét. Könnyeit nyeldesve szedte össze a levelet és indult az ajtó irányába.
- Annabeth. Ethan nem akart kemény lenni… - Ethan felhorkant a kijelentéstől.
- Nem akarok elmenni innen, anya – közölte szilárd hangon.
- Mind ketten tudjuk, hogy miért nem akarsz elmenni a városból, Annabeth – kezdte rekedt hangon az anyja.
- Indulnom kell – szakította félbe az anyját. Annyi időt sem hagyva, hogy anyja elköszönjön tőle, kilépet az ajtón.
Az alak suhant a teliholdas éjszakában, mint az árnyék. Égbe nyúló fák vették körbe, miközben az alak közöttük vágott végig az ösvényen.
Állatok követék minden lépését, a fák árnyékában rejtőzve.
Érezte, hogy ott vannak, érezte az illatukat, a vérük lüktetését, de most nem vadászni jött.
Észak felől fújó szél feléje sodorta a tenger sós zamatos illatát. Az ösvény meredekké vált, és a fák is ritkultak, járművek zaja szűrődtek felé. Eltökélten lépkedett, kék szeme a tájat kémlelte, egy autó suhant el az erdő mellett, a farkas felvinnyogva, reszketve kaparta a földet.
Kilépet az útra, a telihold fényében tisztán látta a tájat.
A farkas felvetette a fejét, és üvöltött.
Az alak a közeledő fényszóró fényeibe bámult, szíve egyetlen dobbanása után lépet ki a kocsi elé.
Léptei nyomán felszakadozott a köd.
Annabeth sok mindenre számított, de arra nem, hogy egy örült jóképű alak ugrik ki elé.
Nem volt arra ideje, hogy fékezzen félre rántotta a kormányt. Reszketve lépet a fékre, hogy ne csapódjon a szemközti táblának, csikorogtak a kerekek, a kocsi keresztbe fordulva lefulladt.
A szíve vadul dübörgött a mellkasában, torka kiszáradt. Reszketve hunyta be a szemét.
Barna fürtjei az arcába hulltak, lihegve szedte a levegőt. Tüdejében nyomás lassan kezdett feloldódni. A visszapillantó tükörbe nézet, az alak ugyan azon a helyen állt, ahol eddig.
Látszólag nem esett baja.
Lassan nyitotta ki a kocsija ajtaját, aztán kiszállt, könnyebb léptekkel akart közeledni a férfihoz, de ólomsúlyként érzett minden lépést.
Megborzongott a lágyan szitáló esőbben figyelte a feléje közeledő alakot. Hideg levegő söpört végig átfagyasztva a csontjait.
- Jól van? – kérdezte remegő hangon a férfit. Az alak nem válaszolt, szinte lyukat égetett a lányba átható pillantása. – Nem sérült meg? – kérdezte.
- Nem – válaszolta bársonyos hangján, hogy a lány szinte elszédült tőle. – Nyugodj meg! – Ez nem hasonlított kérésnek, inkább parancsnak.
Minden lány ilyen alakról álmodozik – vagy rémálmaik sötét hercege lenne, gondolta, ahogy végig mérte a férfit. Sötét barna tarkójáig érő haj, akár az éj. Markáns, kisfiús arcán szelíd mosoly játszott.
- Engem… megijesztett… egyszer csak ott termett. El is üthettem volna – Majdnem felpofozta magát, mikor meghallotta a saját hebegő dadogását, ideges volt.
Az ő hibája, töprengett a férfi.
- Sajnálom. Kerestem valakit – válaszolta tovább fürkészve a lányt, még mindig ideges. – Miért ideges?
- Nem vagyok az! – felelte konokul Annabeth, közben átkarolta magát. Farkas ordító hideg volt, ő meg itt áll egy eszelőssel, akit gyógykezelésben kellene részesíteni, fortyogott.
Reszketett a férfi pillantásától, rég volt, hogy Naten kívül bármilyen férfihoz vonzódott volna.
Ebben a pillanatban fényszórók közeledtek feléjük, közelébük érve lassítva bámult ki az ablakon Kirk. Homok színű haja az arcába tapadt, ló arcán pattanások ezrei, nyurga, sovány tizenhét éves férfi volt, vizenyős szemmel méregette a lányt, hogy Annabeth úgy érezte, mintha meztelen lenne.
Jeges szél csapta az arcába a haját, miközben állta Kirk bámulását. Kirk elpöckölte a cigaretta csikket, szúrósan fürkészte a lány közelében lévő Damont.
- Szia, Annabeth – köszönt vidáman a lánynak, tüzesebben végig mérve. – Gondod adódott? – kérdezte kéjesen legeltetve a szemét rajta. Damon gondolkozva meredt az alakra, aztán figyelmesen várt.
- Semmi, Kirk. Minden rendben van – válaszolta idegesen a lány.
Hideg eső cseppek csapódtak az arcába, miközben várta, hogy a férfi elmenjen. – Menj haza, velem minden rendben lesz – vartyogta.
- Ahogy gondolod, Annabeth – Kirk jeges tekintettel meredt rájuk, majd dühösen elporzott tőlük.
Annabethben a bent rekedt levegő sípolva utat, tőrt, mikor megpillantotta az erdőből kilépő hatalmas állatott.
Még mindig ideges, érezte Damon a lány csuklóját markolva, hallotta szabálytalan szívverését. – Most is ideges vagy.
- Megijesztett, mint mondtam – rántotta ki a karját a satuba fogó kézből. – Mégis mit gondoltál, hogy kilépsz a kocsim elé?! – Nehezen esett a lánynak jeges hangnemben kiabálni a férfival, mikor az ember lánya kisebb sokkot kap, egy eszelőstől és egy farkastól.
Damon szórakozottan felvonta a szemöldökét. – Meggondolatlan volt a részemről. Sajnálom.
- Hát, igen – Annabeth még egy lépést hátrált a férfitól és a farkastól. – Annabeth Reed vagyok – mutatkozott be, kezet nyújtott volna, ha a farkas nem lenne közvetlen közöttük.
- Damon. Damon Rhage – felelte halkan bársonyosan, közben figyelte a lányt, akinek az arca átlátszatóvá vált. – Nem fog rád támadni, szelíd jószág.
Aha, gondolta a lány még távolabb lépve az alaktól is és a farkastól.
Mindketten veszélyesnek látszódtak.
- Nem vagy ide valósim igaz? Már, mint a kiejtésed miatt, olyan gyönyörűen ejted a szavakat – magyarázta zavartan, Damon derűsen nézte a lágy arcot.
- Nem – Amikor Damon szája remegve mosolyra húzódott, Annabeth arc színe fehérről vörösre gyúlt. A férfi szemében nevetés költözött. – Írországból jöttem, – hazudta. – de néhány napja át utazóban vagyok.
Annabeth a sötét égboltra meredt, későre jár, ő meg egy vadidegennel beszélget az éjszaka közepén.
- Haza viszlek – mondta bársonyos hangon a lány. – Nem szállsz be?
Ebben a pillanatban a semmiből egy fekete Cadillek parkolt le a férfi előtt.
- Mennem kell, még találkozunk, Annabeth – darálta Damon morgó hangon.
Sajgót a keze a vágytól, hogy megérintse a lányt.
- Billi – javítja ki a lány szégyenlősen, Damon enyhén összezavarodottan megtorpant. – Mindenki Billi-nek szólít. – dadogta.
- Billi – ízlelgette a lány becenevét. – Hamarosan látjuk egymást, Billi. Szia.
- Szia, Damon.
Hangosan felsóhajtott.
Percek múltával kimászott a kocsijából, és a tornácra lépve hirtelen az erdő sűrűjébe meredt, halványan látta a szomszédház pislákoló fényeit.
Azt kívánta, bárcsak felkeltené a férfi figyelmét.
Ezt az ostobaságot!
A férfinak meglehet a saját élete, és nem arra fecsérli az idejét, hogy ő vele kacérkodjon.
Elfordulva nagy levegőt vett.
Benyitott a házba, csend fogadta.
- Anya haza jöttem! - kiáltotta el magát. A táskáját a lépcsőre helyezte. - Anya hol vagytok?
- A konyhában - hallotta meg az anyja kedves hangját. Hang felé indult. Anyját a tűzhely előtt találta. - Szokásosnál később értél haza.
- Elém ugrott egy örült - motyogta. - Elég furcsa figura volt- morogta az anyjára meresztve a szemét.
- És nagyon jóképű volt, igaz? - kérdezte incselkedve a lánytól.
- Mégis kicsoda?! - Annabeth szinte köpte a kérdést. Anyja felsóhajtott.
- Reménytelen esett vagy - Csóválta meg a fejét.
- Jól van beismerem! - Anyja mosolyogva fürkészte. - Nagyon helyes. Egy farkasa társa.
- A farkas nemes állat - A farkas veszélyes - gondolta a lány töprengve, elrugaszkodott az asztaltól.
- Megyek lefekszek - Felsétált a lépcsőn a szobája felé.
Ahogy a szobájába ért gyorsan bebújt a takaró alá. A vihar egyre közelebbről jött, mennydörgés robaja erejétől az ablaka megzizent, aztán szakadni kezdet az eső.
A plafont bámulva mereven gondolt az újra kezdésre. Félt,nagyon félt attól,hogy mi fog várni rá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése