4. Legendák

Másnap reggel pocsékul ébredt, feje sajgót. Rosszul aludt az éjjel, a rémálom kísérte, amitől kirázta a hideg.
Bevett egy aszpirint, és mikor belépet a zuhany alá, már tudta, hogy nem fog felhőtlenül telni ez a napja, milyen igaza volt.
Az osztályban Haley vegyes gyűlölettel fogadta, Gabriella a könyvébe merült. Sóhajtva foglalt helyett, mikor belépett Naoki Cooper. Annabeth előre hajolt, szaporán pislogva meredt az előtte meghajló hollófekete hajú szépséges arcú nőre. Macska zöld szeme összeszűkült, ahogy körbe pillantva megakadt a szeme Annabethen.
- Ó, az új lány Annabeth Reed - kuncogott fel Naoki, hangosan kopogva a padlón a cipőjével. Az asztalára ült. - Nos, kezdjük az órát.
A tanár felpattant az asztalról, úgy járkált a teremben, mint egy vadász, prédát keresve. - Tudták, hogy régen a papok használtak rúna jeleket? Azt hitték, hogy ezek a jelek istentől valók, s megvédi őket - magyarázta a nő, szinte átható tekintettel. Aztán haragosan megvillant a szeme, mikor látta, hogy Gabriella továbbra is olvas. - Maga szerint azt gondolja, hogy az órám semmibe való, Gabriella?! - hangja szinte robbant a teremben. Gabriella azonban továbbra se emelte fel a fejét. Annabeth elképedve meredt a lányra. - Jól van beszéljünk a középkorról, Margarett? - elhallgatott. A lány vörösödve tekintett körbe, hogy segítséget keressen. - Mit tudna mondani a középkorról? Nem tudja?! - Rivallt a lányra. - Csak tudod, mi az a középkor, nem igaz? - A lány bólintott.
- Igen, asszonyom - hebegte Margarett cékla vörös arccal.
- És mit tud mondani a középkorról?
Margarett nagyot nyelv töprenget. - Boszorkányra vadásztak a papok katonái, még ártatlanokat is megöltek, az ügyük érdekében.
- Aligha, hogy igaz! - Naoki arca elsötétült.
- Ööö, elnézést! - csendült fel halk hangon Annabeth hangja, azonnal megbánta, hogy megszólalt, mert minden szem rá meredt.
- Mit mondtál, Annabeth? - Naoki hangja feszült volt és döbbent. Az osztályban mindenki Annabethet bámulta, hogy a lány kezdte nyomorultul éreznie magát.
- Csak elnézést kértem tanárnő - ismételte Annabeth rekedt hangon. - De Margarettnek igaza van. A sötét középkorban sok boszorkány üldözés volt, még ártatlan áldozatokat követelt - Elhallgatott. - Keresztes hadjáratokban is volt valami féle boszorkány üldözés városokat pusztítottak el, ártatlanokat ölve meg - Megfordult, közben vidáman mosolygott. A tanár döbbenten kapkodta a levegőt. - A rúnákat emberkéz készítette, mint a jeleket. Semmi természet feletti jelenség nem volt.
Naoki köhögve kerülte a lány tekintetét, azonban Annabeth jól látta a zöld szemekben a fellángolt ellenszenvet.
Miért nem tudom befogni a szádat! - gondolatban szidta magát.
A csengő ebben a pillanatban szólalt meg.
Annabeth fel állva az ajtó felé vetődött, mikor valaki megszólította. - Hé, Annabeth! - Edward szólt hozzá, mosolyogva fordult hátra. - Szia...
- Szia - köszönt a fiúnak vidáman.
- Nyúzottnak tűnsz - állapította meg a fiú a lány arcát vizslatva. Annabeth megvonta a vállát.
- Nem aludtam valami jól az éjszaka - motyogta ki sétálva az ajtón, Edward követte.
Gabriella az asztalára helyezte a könyvét, nézte, hogy Annabeth kisétált az ajtón Edwardal. A lány elfordult tőle, mintha direkt kerülné őt, ez bosszantotta Gabriellát, hogy szinte ketté roppantotta a a kezében lévő ceruzát.
Ezen az éjszakán nem tombolt vihar. Annabeth olyan kimerült volt, hogy azonnal elaludt.
A hét hátra levő részében lassan belerázódott, eseménytelenül teltek a napjai. A hétvégére az akadémia össze diákját ismerte névről. Első Halo Hill napjai zökkenő mentesen teltek. Gabriella duzzogott, és kerülte őt, így takarodó után toppant be a szobájukba, egy szót sem szólt hozzá. Annabeth szeretett magányosan lenni, így nem zavarta, ha egyedül van.
Egyedül takarított ki és csinálta meg a házi feladatát.
Ideje nagy részét a könyvtárban töltötte, nem egyedül teltek azok az idők, Damon Rhage közelsége zavarta. Ls nem azért, mert a férfi kapcsolatot akar vele, hanem azért, mert vonzódik hozzá.
Damon ki ismeretlen volt, és titokzatos.
Az egyetlen diák az akadémián, akit nagy ívben kerülne.
De jobban kezdte élvezni Damonnal töltött napjait.
Annabeth a szokásosnál hamarabb osont a szobájába. Hallotta, hogy Gabriella zuhanyozásra készülődik.
Annabeth nesztelenül ment a szekrényéhez, megígérte Edwardnak, hogy találkoznak, s bár várta, de remélte, hogy ez a nap is olyan lesz, mint a tegnapi.
Kifordulva a szobájából, kabáttal a kezében, kitárta az ajtót Edward az ajtó előtt várta, megdobbant a szíve, mikor megpillantotta a fiú csibészes mosolyát.
Jól nézett ki - gondolta Annabeth.
Edward kitárta a karját, hogy átölelje a lányt, Annabeth nem lépet félre, hogy megakadályozza benne.
- Tudod, most valahogy máshogy festesz - vizslatva a lány arcát, miközben a lépcsőn sétáltak le kikerülve a diákokat.
- Köszönöm, Edward - nyögte táskájával a vállán. - Úgy is érzem magam, másnak, és fáradtnak - kuncogott. - Éjfélig a könyvtárban olvastam, és keresgéltem.
- Jó az akadémia könyvtára - mondta oldalra billent fejjel. - Tudod, láttam, hogy sok időt töltesz Damonnal - kezdte rekedt hangon.
Annabeth zavartan bólintott. - Igen, barátságos.
Edward keserű hangon felnevetett. - Csak annak tűnik, Annabeth. De nem jó fiú, jobban tennéd, ha kerülnéd őt.
A lány tartózkodóan elfordította a fejét, aztán a fiúra emelte. - Edward kedves tőled, hogy aggódsz miattam, de tudok vigyázni magamra.
Edward nem hit neki, ezt abból látta, ahogy a fiú kétkedve vizslatta.
- Persze, abszolút - elmosolyodott a fiú, a szeme elsötétült.
- Edward a barátom lettél, igaz? - kérdezte izgatottan a lány. Most Edwardon volt a sor, hogy zavartan köhintett a lány kérdésétől kiváltott érzelmein.
- Igen.
- Akkor viselkedj úgy, mint egy barát - Oda kint a nap erős fényével kitört a sötét felhők mögül. Edward szélesen elmosolyodott, Annabeth viszonozta a mosolyt. - És most merre megyünk? - kérdezte a lány, mihelyt Edwardal a márvány lépcsőn ballagott le.
Edward összehajtogatott könyvet emelt ki a zsebéből, és ki simította.
- Hát először gondoltam, hogy ez a könyv talál tetszene neked - nyújtotta a lánynak a viharvert regényt. Annabeth alig bírta palástolni nevetését, mikor átvette a könyvet a fiú kezéből.
- A skarlát betű. Hmm, jól hangzik - összepréselte a száját, elrejtve a mosolyát. Edward sugárzott, derűs természetű mindig vidám fiú. Egyszerűen ilyen volt, amitől Annabeth érezte, hogy nem volt rossz döntés, hogy ide utazott.
A szökőkútnál ülve olvastak, mikor hirtelen Edward megszólalt. - Mindig én beszélek - méltatlankodott Edwrad, felemelve Annabeth fejét, úgy, mintha megakarná csókolni. Akkor fejezte be a hosszú történetét az első akadémiai évéről, mikor senkit nem ismert. - Mesélj te is magadról. Mi újság Witchan Haloban? Biztos izgalmas város, mint Halo Hill.
- Tévedés - sóhajtott fel Annabeth becsukva a könyvet. - Witchan Halo unalmas kis város, ahol mindenki ismer mindenkit. Így semmi sem kerüli el a figyelmüket a szomszédoknak. Vannak barátaim, de a te barátaid érdekesek, ők miért nem jönnek ide? - kérdezte látva, hogy Stefan és a lány, akinek a nevére nem emlékszik merőn bámulják.
- Nem akartam, hogy ide jöjjenek - felelte Edward kedvesen.
Annabeth homlokát ráncolta döbbenten. - Miért nem?
- Mert veled akartam tölteni a nap felét.
Annabethnek az volt az érzése, hogy Edward mondani akart még valamit, de azt már nem várta meg.
- Ez kedves.
- Voltál már úgy valamivel, vagy valakivel, hogy nem bírtad kiverni őt a fejedből?
Edward felemelte a kezét lassan finoman érintette meg Annabeth arcát.
Annabeth kővé dermedve követte a mozdulatait.
- Igen.
- Ez a bajom veled kapcsolatban, Annabeth. Benne vagy a gondolataimban.
A szeme egy vonalban került a lányéval, és olyan közel volt Annabeth szájához, hogy a lány szíve megdobbant.
- Talán keresned kellene valakit, akin álmodozhatsz.
Edward elmosolyodott. Megérintette a lány alsó ajkát, Annabeth pihegve meredt a fiúra.
- Miért vagy ennyire szégyenlősen csábító?
- Nem tudom mire gondolsz. Én semmilyen nem vagyok.
- Miért érzem azt, hogy csak barátnak akarsz engem? Ennek biztos oka lehet.
A lány testében szétáradt a melegség, mégis kiszorította magából az érzést.
- Nincs semmi oka. Barátokat akarok, de hanem akarsz az lenni.
Nem tudta befejezni a mondatát, Edward a lány mozgó ajkára helyezte.
- Hazugság, Annabeth - mondta szelíden a fiú. - Mármint az, hogy közömbös lennék neked. Ha nem lennének, körülöttünk megmutatnám, hogy igazam van.
Egy pillanatig Annabeth töprengve vizslatva arcát, mielőtt megszólalt volna.
- Elhiszem Edward, hogy sok lány lenne a helyemben, de semmi mélyről táplált érzelmet nem érzek irántad, csak barátságot. Sok mindent nem tudunk a másikról - mondta Annabeth.
- Mások vagyunk, de ettől összeillünk.
Annabeth kibontakozott a fiú öleléséből. Hosszú ideig némán meredt a férfira. Fogalma sem volt mit mondhatna, hogy ne bántsa meg.
- Edward... - krákogva szólalt meg. Gombóc nőtt a torkában. - Nem tudom... mármint barát kell nem kapcsolat.
Elfordult, de Edward megragadva a karját, visszapenderítette.
- Várj, Annabeth! Tudom, hogy gyors neked ez az egész. De így érzek irántad.
- Nem akarom - szólalt meg végül a lány.
- Jól van - mondta mosolyogva a fiú, szeme komoly maradt. - Úgy látszik mennünk kell. Még találkozunk, Annabeth. Én is megyek azonnal.
Mikor a lány elment Edward erősen behunyta a szemét.
Soha nem voltak ennél tisztább érzelmei, Haley iránt sem, akit legszívesebben a pokolra kívánt volna.
Még álmodozott is Annabethről, olyan erős nemi vágyat keltve benne, hogy az álomból felriadva keresésére indult volna, hanem lett volna mellette Szófia.
Nem kellett gondolkoznia, hogy tudja az álmatlanság okát, az ok két lábon járt, barna haja volt, a szeme is barna, amiben a tűz lángjait vélte látni.
Annabeth Reed maga volt a rejtély mindenki számára, a szemeiben lobogó tűz mögött is látta, a szomorúságot, bolond lenne, nem használná ki ezt a fájdalmat, hogy elérje azt, amit kíván.
És ő a lányt akarta mindenestül, úgy, hogy senki sem tudja megakadályozni a terveiben.
Még Damon Rhage sem.
- Edward? - Lilly surrant mellé, haját lobogtatta a szél. - Minden rendben?
- Csak gondolkoztam - mosolyogva emelte fel a fejét, hogy a lány szemébe pillantson.
- Annabeth Reeden? - kérdezte palástolva az ellenszenvét. Edward arcán felhők gyülekezett, hogy a lányba fojtotta a ki kívánkozó becsmérléseket. - Nem bízok abban a lányban - morogta az orra alatt Lilly.
- Akkor bennem sem bízol meg? - Edward hangja veszélyesen lágy volt, hogy a lány tudta, hogy a tűrés határán áll.
- Benned bízok, csak a lányban nem.
- Bízzál meg benne, mert ő lesz a háborúnk kulcsa.
- Vagy vesztesége.
- Minden lehetséges - Edward átkarolta a lányt, ahogy felállt, Stefan a másik oldalára lépet. - Csak akarni kell, hogy a tervek megvalósuljanak.

Dane a kanapén terült el, s aludt. Gabriella lehuppant a kopott kanapéra a férfi mellé.
Az idő rohant, a férfi továbbra is aludt. Szeme megakadt az asztalon lévő újságon. Lapozni akart, mikor a tekintette megakadt a cikken az első oldalon, amitől kiverte a víz.

Halo Hillben újabb
Gyilkosság tartja rettegésban
a várost

Még őt év sem telt el a rém eltűnése óta, újabb áldozatot találtak az erdő mélyén.
És most azzal a csapással kell szembenéznie a város lakóinak, hogy a rém visszatért. Ennél rémisztőbb szörnyeteg garázdálkodik az erdő mélyén lesve a következő áldozataikra.
A rendőrség arra hajlik, hogy egy farkas falka garázdálkodik a városban. Ez az elméletet a halálesetek számának gyarapodása alátámassza a tényt-
A mostani gyilkosság áldozatai közt megtalálható a 17 éves Stephenie Flame, mint a 19 éves egyetemista Grace Cally. Hátborzongató, hogy az áldozatokat brutálisan végezték ki - nyakát feltépték, testét szét marcangolták. Az áldozatok éltek, mikor elszenvedték a sérüléseket.
Ami az eltűnéseket illeti: Újabb eltűnést jelentettek be az eltűnt személy Aaron Vincent.
A hónapban tíz gyilkosság történt, a rendőrség semmi nyomot nem talált, hogy elkapják a gyilkost.
Mivel van dolguk: egy új gátlástalan gyilkossal? Vagy a rém tárt vissza?
Egy biztos: Witchan Halo és Halo Hill lakosait rettegésben tartja valami.

              
Gabriella többször olvasta át a cikket, és csak akkor jött rá, hogy az esettek hasonlóak, mert fellapozta a jegyzeteit.
Reszkető kézébe temette az arcát.
A múlt ismétli önmagát.
Azt hitte, ha hátat fordíthat és elmegy az akadémiából a városból mindenek vége szakad.
Tévedett.
Pontosan akkor tévedett, mikor hátat fordított a sorsának, harc helyett.
És a múltja ismét az ajtón dübörgött.
Vadász volt, mint a család többi tagja, velük született adottság volt, vagy átok.
Ő átoknak élte meg.
Nem számított első vadászat beavatásán, hogy egy kis srácot kell megölnie.
Az volt a sorsa, hogy kövesse apját a rendbe, hogy óvja az embereket a démonoktól, és több ezer gonosz lénytől.
Valójában ők is gyilkosok voltak.
- Gabriella!
A lány annyira belemerült a gondolataiba, hogy nem hallotta meg Dane halk hangját mellette. Csak a fürge ujjait a hajában. Férfi felé fordult: Dane félmeztelen felső testtel ült mellette, halovány mosollyal az ajkán.
- Nem akartalak megíjeszteni.
- Nem, nem ijesztettél meg - dadogta tördelve az ujjait. aztán a fiú ölébe ejtette az újságot. - Olvastad?
Dane arca elfelhősödött, torkából halk morgás szakadt fel.
- Nem, még nem. De tudom, hogy a gyilkosságok gyarapodni fognak.
Ez a tény nem tetszett a lánynak, bármi garázdálkodik Witchan Haloban itt van Halo Hillben és addig öl, míg meg nem találja azt, akit keres.
Bár az se tetszene neki, hogy a rend tagjai ide jöjjenek rendet tenni, abból biztosan háború lesz.
- És most mit fognak tenni?
- Gabriella én sem tudok többet, mint te - Dane homlokát ráncba szaladt. - Nem mondanak semmit, titkolóznak.
- Szerinted valaki ide vonzódta a lényt?
- Minden lehetséges - válaszolta sötéten a férfi. - Csak az a kérdés ki, vagy mi.

Annabeth úgy érezte magát, mint egy kivasalt rongy, szeme alatt sötét karikák árválkodtak, hogy láttukra elszörnyedt.
Alig aludt néhány órát az éjszaka.
Mindig maga előtt pergett le a baleset, a fék csikorgása hangja, a sikoly.
Lehet ő sikoltott.
Nem tudta biztosra, de egyben igen életben maradt.
Életben lenni annyit jelentett, hogy érezni, ő meg kiakarta irtani minden érzelmet a testéből  a szívéből, és felejteni, lezárni a múltat, ami nem ment könnyen tudva, hogy minden éjjel róla álmodik.
A kékeszöld szeméről, a hirtelen szőke hajáról, a mosolyáról.
Minden, ami a fiú volt, elveszett, meghalt, mintha nem is létezett volna, csak egy sírkő maradt utána.
Egy hónapja nem ment ki a sírhoz, csak, hogy egy pillantást vessen rá.
Nem azért, mert nem akarta kimenni, hanem azért mert félt.
Félt újból a mélybe süllyedni.
- Szia, nem akartalak megzavarni - Damon hangját meghallva felkapta a fejét. Damon az ajtónak támaszkodva állt, majd a lány felé lépet.
- Szia, nem zavarsz - dadogta, hátra fésülve a haját.
- Mit csinálsz itt egyedül? - kérdezte a lány előtt torpanva meg. Annabeth érdeklődve firtatta végig a fiút.
- Gondolkozok - felelte a lány lehajtott fejjel. - Sok mindenen - folytatta, halkan felsóhajtva.
- Miken?
Annabeth megvonta a vállát. - Nem érdekes.
- Valahogy úgy érzem, hogy neked fontos, ha legalább két órát azzal töltesz, hogy gondolkozz - állapította meg a fiú. A lány döbbenten meredt rá.
Levegőt kapkodva az óra rendjét vizslatva, alsó ajkába harapva felnyögött.
- Két óráról lógtam el - mondta kesernyésen.
- Igen. Ez új, minta diáknak tűnsz, aki egyetlen órájáról sem lógna el - bólint Damon vidáman. - Volna kedved sétálni?
Annabeth meglepte a kérdés, hogy egy ideig töprengve meredt a fiúra.
- Persze - szólalt meg. Egymás mellett léptek ki az akadémia kapuján.
Az erdő széléhez érve Annabeth hátra fordult a kényelmetlen érzéstől, mintha figyelnék.
- Szóval, hogy tetszik Halo Hill?- kérdezte Damon társalgós hangon. Annabeth pirulva hajtsa le a fejét. - Ne mond, hogy nem is láttad Halo Hillt - akadt ki Damon színpadiasan, hogy Annabeth kuncogva bólintott.
- Pedig így van, nincs sok időm, hogy körül nézzek, és nem igen ismerek úgy senkit akivel szívesen lógnék - mondta ujjait tördelve. Damon töprengve fürkészte.
- Ebben az esetben hagy legyek én az idegen vezetőt - karolta át a lány vállát, szorosan magához vonva, Annabethben felszökött a vér, érett paradicsommá váltva az arcát, pulzusa az egekbe szökött.
- Biztos van más dolgod, hogy engem pesztrálj - hárította el Annabeth gyorsan, talán túl gyorsan, hogy Damon gyanút fogott. Bele borzolt a lány hajába.
- Nem nincs más dolgom. És, ha mégis lenne, miattad azt is félbe hagynám - hazudta, Haleyre gondolva, hogy a lány dühös lesz. - Voltál már valahol egyáltalán?
- Igen - felelte a lány bőszen. - Edward körbe mutatta az akadémiát.
- Az akadémián kívül? - Annabeth nemet intett. - Rendben - Szemét a lányra függesztette. - Tisztázunk valamit, Annabeth, távol vagy az otthonodtól, a szüleidtől, és még egyszer sem, mióta itt vagy, nem jártad még körbe Halo Hillt?
- Nincs sok időm rá. Sokat kell tanulnom - felelte a lány lehajtva a fejét. Még jobban kezdte azt érezni, hogy lúzer lett itt is, mint az előző iskolájában.
- Szinte sejtettem - derűsen pillant a lányra. - Akkor indulás.
Annabeth a magánál lévő táskájában kotorászott, pénztárcájába bámult. Damon karon ragadta a lányt, és elindultak a parkoló felé. A levegő meleg volt, és párás, az égbolt tiszta és vakítóan kék. Diákok  sokasága üldögélt a szökőkútnál, és a pakoló közelében. Annabeth hátra rázva haját, olyan idegennek tűnik ő körülöttük, hogy Damonra nézet segítségért, de látva, hogy a fiú szórakozottan mustrálja.
- Mi az? - kérdezte értetlenül a lány.
Damon elmosolyodott. - Tetszik a mosolyod - szólalt meg  végül. Aztán előre nyúlt, és finoman megérintette a lány arcát, amitől Annabeth elpirult. - Szeretem.
Ebben a pillanatban termett mellettük Sam, felismerve a lányt mogorván vakkantva köszönt.
- Szia, Sam - szólalt meg kedves hangon a lány, de elárulta érzelmeit, mikor remegő hang hagyta el a száját. - Milyen az akadémia?
- Már nem annyira jó - felelte lányra emelve haragos szemét. Annabeth zavartan köhintett. - Hová mész? - intézte a szavait a bátyjának, aki a kocsit indította be.
- Körbe mutatom, Annabethnek a várost.
Sam elhúzta a száját, sehogy sem tetszett neki a válasz, ezt meg is mondta a bátyjának.
- Annabeth szállj be! - riasztotta fel a töprengéseiből Damon feszült hangja a lányt. Annabeth eleget téve a parancsnak a kocsiba pattant.
Sam azonnal követte, azonban nem számolt a bátyjával, aki az orra előtt csapta be az ajtót.
- Ez nem volt szép - jegyzi meg Annabeth a parkolóban ácsorgó kisfiút figyelve, kifordulva a pakolóból. Damon az utat fürkészte, némán meredtek az előttük lévő útra.

Gabriella soha életben be nem tette a lábát a szerkesztőségbe, főleg nem úgy, hogy kutakodjon.
Serah gépén lévő fájlokat tanulmányozta át, mikor megakadt a tekintette egy cikken.

Egy állat garázdálkodik Halo Hill környékén

Elena Gilmore vesztette életét haza felé vezető úton, mikor több szemtanú szerint egy hatalmas farkas rontott a lányra és berohant vele az erdőbe.
A holtestét négy órával később találták meg, mikor vadászok kutatták át az erdőt, a szét marcangolt testére az erdő mélyén, tíz kilométere az akadémiától akadtak rá.
Újabb áldozatról számolt be a rendőrség Nina Jordan túrázás közben tűnt el Morphoban. Holtestét két nappal később találták meg.

- Ha tudtam volna, hogy betörnek hozzám nyitva hagytam volna az ajtót - szólalt meg az ajtóban Serah. Gabriella hátra fordult.
- Meglep, hogy amit írsz bárki el is olvassa.
Serah finom léptekkel szelte át a termett, szőke haja lobogott mögötte.
- Ezt teszed te magad is - morrant fel. Gabriella sötét szemekkel meredt a lányra.
- Én legalább nem vájkálok másnak az életében.
Serah szeme elkerekedett. - Ezt gondolod? - kérdezte Serah az asztalnak támaszkodva. - Miért érdekel téged a rém?
- Nem olvastad az újságot?
Serah felsóhajtott.
- A híradóban másról nem beszélnek.
- Szerintem a rém emberi lény lehet - jegyezte meg Gabriella a cikkek között kattintva.
- Nem lenne semmi értelme. Békét kötöttünk az ördögifjak az éjgyermekeivel. És tudod mi nem léphetünk közbe, mi nem vagyunk a fajtád - köpte a szavakat, Gabriella felpattant a székből.
- Nem akarom, hogy a rend ide jöjjön - jelentette ki a lány. - Csak gyilkolnának.
Serah gondolkozva bólintott. - Igen. Biztos megérted, miért nem akarok a közeledben lenni, vadász. - Közel hajolt Gabriella arcához, tekintetük egymásba kapcsolódott. - Időzített bomba vagy, ami bármikor felrobban - suttogta hidegen.
Gabriella elfordította a fejét a lányról. - Valami ide vonzódta őt Serah- De úgy látom téged a díj érdekel.
Serah szeme összeszűkült. - Ha szeretnéd elkerülni, hogy a rend idejöjjön, akkor össze kell dolgoznunk, és elpusztítani a lényt, méghozzá sürgősen, mert a helyzet súlyosabb lesz - Serah arca megkeményedett.
- Mit kérsz cserébe a segítségedért? - kérdezte feszülten a lány.
- Vadásszá kell válnod.
Gabriella elborzadva meredt a szőkeségre. Eddig bele sem gondolt abba, hogy elfogadja a sorsát, de sejtette miért. Látta maga előtt magát. fekete lobogó bokáig érő dzsekiben fegyverekkel, veszélyesen, hidegen. Könyörtelen harcosként.
Idegesen, tehetetlenül pillant a szökeségre.
- Jól van - szinte hörögte a szavakat. - Gyilkossá kell válnom, hogy elkapjak egy gyilkost - Tekintette Serahra villant, aztán lekapta róla a szemét.

- Miért Billie? - kérdezte Damon a lányra pislantva. Annabeth felemelte a fejét a rádió gombjairól.
- Miért pont egy férfi név a becenevem?
- Igen.
- Semmi különös nincs abban, ha valakit becézgetnek. Az én nevem azért Billie, mert a szüleim fiút vártak. Ezért mindenki így hív. Csak te vagy az egyetlen, aki Bellsnek szólítasz.
Damon széles mosollyal parkolt le az úttest szélén, és kiszállt, Annabeth követte.
- Illik hozzád. Nekem is becenevem Damon, nem ez az igazi nevem, csak rám ragadt - Annabeth Damon mellett sétálva töprengett a szavain.
- Akkor mi az igazi neved? - kérdezte izgatottan.
- Damien - felelte sötéten a férfi, megtorpanva, hogy szembe forduljon a lánnyal.
- Damien, bárki szólíthat így?
- Nem, senki. Határozottan senki nem szólít így - keményedett meg a hangja.
- Akkor én leszek az-az egy - mondta mosolyogva a lány, elindulva, meg sem várva a férfi válaszát. - Az öcséd nem kedvel engem - mondta, ahogy Damon beérte őt.
- Nem kell, hogy kedveljen téged, arra itt vagyok én.
- Mi történt vele, hogy ennyire ragaszkodik hozzád?
Damon szeme fénylett, elfordította a fejét.
- Kit veszítettél el? - kérdezte sután.
- Senkit - mondta sötéten, láthatatlan falakat emelve maguk közé. - Menjünk vacsorára vissza szeretnék érni.
Damont követve vágott át a turistákon, és a nézelődő embereken. Hangos ricsajtól megint otthon érezte magát, még akkor is, ha ez csak egy pillanatig fog tartani. Elhagyák a hangos piacteret egy kisebb utcába fordulva, ahogy tovább sétáltak Annabeth előtt kirajzolódott a távolban a márvány lépcső.
Aminek legalább kétszáz lépcsője volt.
De nem ez volt, ami aggasztotta, hanem Damon viselkedése, meg az, hogy mellette volt, olyan más lett a világ, mintha minden megváltozna már attól, ha a fiú közelében volt.
- Jól vagy? - fordult hátra Damon látva a lány sápadtságát. - Félsz egy kis lépcsőtől?
- Nem félek - mondott ellent, ellenmondása haszontalannak bizonyult. - Hová vezet ez a lépcső?
Damon arca elnyúlt a döbbenéstől. - Nem tudod? Azt hittem egy kézi útikönyv van a táskádban, hogy megnézd - nevetett, olyan édesen, hogy Annabeth szíve megdobbant.
Mindenki őket nézte, ami zavarta.
- Nem viszek magammal könyvet - morogta.
- Aha - mondta Damon cseppet jókedvűen. - A márvány lépcső túl oldalán van a világ legjobb hamburgerese, és persze a városháza, és sok más egyéb, de ez lényegtelen.
- Hogy tudsz te ilyen pimaszul komoly lenni? - kérdezte Damonra meredve, nevetve.
- Mert pimaszul ilyen vagyok, benne van a gépemben - Annabeth a fejét csóválva oldalra kapta, akkor lássa meg a lányt, aki félénken mustrálja a környéket.
- Szerinted én is ilyen vagyok? - kérdezte hirtelen Annabeth halkan.
- Milyen?
- Nem ide való?
- Komolyan Annabeth ki mondta neked, hogy nem vagy ide való?! Sokkal vagy ide való, mint azok, akik az akadémiára jöttek.
- Ez kedves.
- Nem kedvességtől mondtam, ez az igazság - húzta a lépcső felé a lányt.
Ahogy felértek Annabeth el ámult a sorakozó kirakatok között, és a hatalmas épület láttán, ami bizonyára a városháza lehet.
Aztán meglátta a Hamburgerest, legjobban a könyvesbolt kötötte le.
Damonnal magával húzta a hamburgereshez, a melegről belépve a hűvös jutottak, Annabethet éget olaj, és hús illata csapta meg, aminek hatásától a gyomra felmordult.
Damon a hátsó bokszba terelte.
- Mit kérsz?
- Hamburgert, sült krumplit, és eper turmixot. És colát - adta le a rendelést Annabeth, Damon megfordulva a pulthoz sétált, a lány a távolból is látta, hogy mindenki megcsodálja a fiút.
A pultnál egy szőke nagy mellű nő ült, úgy fordulva, hogy a férfi jól lássa ki dudorodó mellét, amin feszült a minitop.
Annabeth utálkozó, undorral meredt a nőre.
- Egyél - tette le a lány orra elé a tálcát, Damon. Annabeth kicsomagolta a hamburgert, harapott egy falatott.
Amiből íncsiklandó szósz fröccsent a szájába, majd Damonra pillantott.
- Nem mesélsz magadról túl sokat - jegyezte meg a fiú arcát fürkészve.
Damon összeráncolta a szemöldökét, kék írisze sötétkékké borult.
- Mit akarsz tudni? - kérdezte.
- Milyen a kapcsolatod a szüleiddel?
- Mint minden családnál vannak elvárások.
- Hogy kerültél Halo Hillbe?
Damon kezét lassan az üveg cola köré fonta. Szeme csúfondáros firtatta a lányt.
- Itt élek, az akadémiától hat kilométere a családommal.
Annabeth ismét bele harapot a hamburgerbe. Falatott rágcsálva gondolkozott a következő kérdésén.
- És az öcséidet?
- Őket imádom - jelentette ki vigyorogva.
Annabeth az asztalt kaparászta, türelmetlenül meresztette a szemét a férfira.
- Nekem is lenne egy kérdésem, Bells.
- Természetesen. Kérdezz.
Ivott egy kortyot a turmixból.
- Kit vesztettél el?
Annabeth karjait tehetetlenül az ölébe hullottak. Elkeseredetten bámulta a fiú arcát.
- Kérdez mást - felelte határozottan, sötét kifejezéssel.
Damon érdeklődve meredt a lány arcára.
- Rendben. Miért utaztál ide? Nehéz lehet neked itt.
- Nem is tudod mennyire - sóhajtotta fáradtan, masszírozva a homlokát.
- Mégis itt vagy, miért?
Még senki nem kérdezte meg tőle nyíltan, hogy mit keres itt ezen az isten háta mögötti helyen, úgy, hogy ne válaszoljon rá.
Damon kék szeme hipnózisan tartotta fogva.
- Nem értenéd meg, én sem értem.
- Azért elmondhatod - nógatta a lányt.
Annabeth néhány percig némán meredt a semmibe, mielőtt meggondolhatta volna mit válaszoljon, kicsúszott a száján.
- Ide kellett jönnöm, mintha valami ide hívót volna. És anyámat eljegyzik.
- Ezt megértem, csak azt nem, hogy miért jöttél ide? - emelte fel a tekintetét, Annabeth a kék mélységbe zuhant, aztán megköszörülte a torkát.
- Ki kellett szabadulnom abból a közegből. Elmenekültem, hátat fordítva magamnak. A történteknek.
- Mi történt veled, Bells?
- Egy éve autó balesetet szenvedtem - vallotta be felnevetve, de nem vidáman. - Azóta nem találom magam.
- De könnyű leolvasni rólad az érzelmeket.
- Mert te könnyen olvasol bárkiben, igaz? - kérdezte szárazon.
- Igen, többnyire - mosolyodott el szélesen, ki villantva hófehér fogsorát.
Annabeth esküdni mert volna rá, hogy Damien Rhage nevet rajta.
- Gyere még mutatni akarok valamit.
Kisétáltak a gyorsétteremből, utcákat hagyva el beljebb sétáltak a város szívébbe.
- Imádom ezt a várost - Elmentek egy hatalmas  épület mellett, ami elmehetett volna múzeumnak, nem lett rajta a kereszt.
Ismét elmentek egy hatalmas építmény mellett. - Mindenhol múzeumok, és szórakozó helyek. Szerinted bemehetnénk?
- Nem - rázta a fejét botránkozva a múzeumra meredve Damon. - Amúgy is zárva van, Bells. És lesz elég időd nélkülem is bemenni egybe. Gyere - Bökött maga mögé a fiú.
Annabeth a hatalmas erdőt csodálta.
- Milyen erdő ez?
- Ez a legrégibb erdő, Halo Hillben, amit még nem vágtak ki, egy ostoba hiedelem miatt, amitől félnek az emberek - jegyezte meg az ösvényen sétálva, Annabeth a táskájába kotorászott, megtalálva, amit keresett ki vette a vastag könyvet a táskájából.
Damon szemöldöke enyhén megrándult.
- Miért mi történt itt? - pillantott fel kíváncsian a lány.
Damon lustán elvigyorodott. - Egy tűz esett, még nagyon régen, alig lehetünk négy évesek akkor, mikor történt az esett. Az erdő mélyén találod a legrégibb templomot a Glamourt. Úgy az 1869-es években épült meg, senki se tudja, hogy mi történt ott igazából. Sok ember veszett oda azon az éjszakán. Azóta le van zárva.
Annabeth emésztette a szavait.
- Sokat olvastam Halo Hill legendáiról - szólalt meg középen kinyitva a könyvét. - Bár nem hiszek a legendákban, sem a jóslatokban, főleg nem a természet felettiben lényekben - hadarta tovább olvasva a könyvet. Damon a hajába túrt, majd kivette a lány kezéből a könyvet, és a mohás fűbe hajította.
- Még, hogy nem hordasz magadnál könyvet - gúnyolódott, Annabeth figyelemre se méltatta. - Ha érdekel téged inkább hallgass meg, ne egy téveszmés könyvet olvasgass, amiben a felét sem írják le a legendáknak.
Damon egy mohás törzsű fának támaszkodott, az égboltra meredt a nap melegen sütött, szinte égette az arcát. - Szereted a legendákat, Bells?
- Nagyon - lelkesedett a lány a fűbe ülve, Damon vészjóslóan meredt rá.
- Hallottál már arról, hogy isten angyalokat küldött az emberek közé, de azok megszegték a szabályt?
- Mikor emberekkel háltak, s gyermekük születettek?
- Igen - bólintott, Damon. - Magukra haragították az Istent. Isten az összes félvért elpusztította, vagyis a nagyját, a többség elmenekült - kesernyésen meredt a lány kíváncsi arcára. - Ekkor a démonok látogattak az emberekhez, több gyilkosságot ők okozták.
Persze, ez csak legenda. De az nem, hogy honnan érkeztek.
- Miért honnan? A pokolból?
- Nem, a pokol, csak egy fogalom, Bells, nem létezik, ha létezik is, itt található meg a földön, csak tisztán kell látnod. A démonok egyszerűen egy másik dimenzióból érkeztek, amit lehet hívni pokolnak. Ahol semmi fény nincs, csak örök sötétség - magyarázta Damon türelmesen. - Démonok belepték az emberiséget, felbosszantva az istent. Akkor háborúzott angyal, és démon egymás ellen.
Az angyalok végeztek minden démonnal, majd nem ki írtva a fajt.
Több évtizedre rá a démonoknak más ellenségük lett.
- Kik? És kik valójában a démonok?
Damon sötéten meredt az égre.
- Elveszett lelkek, akik angyalok voltak, csak akkora bűnt követtel el, hogy elvesztették igaz valójukat. Démonok között is van eltérés. Megijedtél? - kérdezte, mikor a lány reszketve átkarolta magát.
- Nem, hideg van - nyafogta a lány kelletlenül. - A démonoknak vannak ellenségeik, nem csak az angyalok? - kérdezte felcsigázva.
- Igen, a wiccák.
Annabeth érdeklődve oldalra billentette a fejét.
- A démonok mindig a wiccák ellenségei voltak - folytatta Damon kéklőtekintetét lányon tartva. - Most is dúl köztük a harc. Hallottál az árnyvadászokról? - halkította le a hangját a férfi. Annabeth megrázta a fejét. - Kezdetben halálistenek voltak, akik a másik dimenzióban léteztek, félig démonok és angyalok.
De, ahogy változott a világ, és a természet feletti gyilkosságok meg sokszorozódott az árnyvadászok közé démonok kerültek, hogy együttes erővel eltöröljék a sötét oldalra került lényeket.
Damon rá nézett, hogy lássa a lány reakcióját. Annabeth hallgatott.
Mikor eltelt több perc Damon fojtatta.
- Mikor démonok szabadon sétáltak az emberek között, az isten egységet kötött a sátánnal - tízezer évekre. Ebből az egyezségről született meg a két lány, a két angyal.
Egyikük az őrző, másikuk a káosz kulcsának a hordozója. A sötétség ura megkísértve őket örök kárhozatra ítélte árulásként a sátán.
Annabeth megdörgölte a szemét.
- Szóval az isten démonokat kért meg, hogy ők védjék az embereket? - kérdése olyan komikusnak hatott, hogy ő maga is nevetésre késztette a gondolat, hogy a legveszélyesebb lények védik az embereket saját fajtájuktól.
- Csak legenda, Bells, nem kell hinni benne.
- Persze csak legenda - hümmögte Annabeth egy rikoltozó bagolyra függesztve a szemét, ami a fejük fölött röppent el.
- De nem mondhatod el, hogy miről beszéltünk, rendben?
- Hallgatok, mint a sír.
- Azt hiszem, most szegtem meg a magam nevében írt szerződést - nevetett fel kesernyésen a fiú, hogy Annabeth értetlenül pillantott fel.
- Mi állt abban a szerződésben? - kérdezte.
- Hogy távol tartom magam tőled - válaszolta öszíntén a férfi, Annabeth bólintott, mosolyogni próbált, de valahogy gyatra mosolyra futotta.
- És miért nem sikerült?
Damon vészjóslóan morrant fel, szeme elsötétült.
- Ki ismerhetetlen vagy - felelte Damon sötéten. - És, ami a legfurcsább szeretek veled lenni.
Annabeth elfordult reménykedett benne, hogy Damon nem figyel rá túlságosan.
Szíve zakatolt, a teste remegett.
Ismét az a maró fájdalom tombolt a szervezetében. Képtelen volt, hogy a fiú szemében nézzen, miközben lángol a szervezete a felső fogsora sajog. Egy pillanatig tartott, hogy elveszti az önuralmát.
Damon hangtalanul ácsorgott, halálos kisugárzással, aztán előre lendült vállánál megragadva a lányt maga felé fordítva egy fának nyomva.
Annabeth elernyedten omlott a karjaiba.
Hosszan néztek egymás szemébe.
Annabeth fellobogott a vágy, mintha valami tüzet gyújtott volna benne. És minden erőre szüksége volt, hogy ne teperje le a férfit.
Damon nyelve erőszakosan hatolt a lány szájába, Annabeth nyikkanást hallatott, majd nyögdécselve át adta magát a szenvedélynek. Damon egyik kezét lassan a lány derekára csúsztatta magasba emelte, ajkuk szenvedélyesen forrt össze, lihegésük űzött vadéra hasonlított.
Annabeth szenvedély mámorától a férfira nézett, barna szeme bepárásodott a vágytól.
Damon merőn némán nézett a szeme közé, a lányból remegő sóhaj szakadt fel, érezte, hogy egy pillanat és örökké elveszik ebben a jeges kék tengerben, mely rá tekintett. Damon ujjai lassan utat találtak a szövet alá, így ujjbegyei a lány bőrét érintették. Mintha parazsat nyomtak volna a bőréhez, úgy érezte Annabeth, hogy menten felgyulladt minden porcikája, ahol megérintette a férfi.
Nyöszörögve simult a fa törzsének, a vágy ezer apró villámként cikázott végig a zsigereiben, Damon pontosan tudta ezt, ezért nem hagyta abba.
Lassan csúsztatta egyre lejjebb a kezét, míg a másik kezében Annabeth remegő arcát tartotta, éppen hogy pár milliméternyire ajkaitól, így figyelve, hogyan változik a szenvedélytől a lány szemének a színe és. hogyan uralkodik el rajta az utána való kívánkozás.
Ő is ezt érezte a lány iránt.
- Mennünk kellene - lehelte Damon rekedt hangon ellépve a lány közeléből.
Annabeth vakon bólintott, botladozó lábbal követe a fiút.
Az akadémiához vezető út, ugyan úgy telt el, mint az oda vezető, fojtogató csend, csak a motor halk hangját hallották.

2. Fejezet - Első nap

Elérkezett az utazás napja, fullasztó melegbe vágtak át a pályaudvaron. Ethan unottan követte a rohanó anyját és a húgát az embertömegeken át. Hangos ricsajtól nem hallotta meg, hogy Annabeth beszél hozzá.

-          Nem kértem, hogy kísérj ki – szólalt meg Annabeth hátra fordulva mogorva hangon.
Szeme alatt sötét karikák árválkodtak.
-           Ja, persze! – nyögött fel Ethan szórakozottan. – Ha nem jöttem volna, akkor meg azért nyafognál – dörgölte a lány orra alá az igazat. Annabeth fintorgott a hideg levegőtől.
-          Nem igaz! – tiltakozott lehunyva a szemét. – Nem érdekelt volna, ha nem jössz ki – lódította. Megigazítva a szemüvegét, haja kócosan tapadt a kabátjára. Ethan gúnyosan rá nézett, és vigyorgott.
Mi az nem aludtál jól? – kérdezte gonoszan. Annabeth válasz helyet, a tájat szemlélte. A nap első sugarai az arcát csiklandozták. Nagyot szippantott a levegőből.
Kicsim – Az anyja rázta fel a gondolataiból, amik Damon Rhage körül forogtak.
A szíve hevesen dobbant a mellkasában, ahogy a bőröndjeivel a kezében elindult a vasút állomás ajtaja felé az anyja után.
Annabeth gépiesen lépdelt a zsúfolt peronon, mikor felismerte a sínen pöfögő vonatot, sokan szálltak fel rá, lassan hátra fordult, hogy az anyjára pillantson és a testvéreire.
Billie megtorpant és körbe nézett a vagonokat teljesen megszállatták az utazó emberek, és gyerekek. Ethan mellette torpant meg, töprengve méregette a lányt, majd megszólal.
-          Ha nem akarsz menni, visszafordulhatunk – Billie felkapta a fejét a könyv mögül, amit épp ebben a pillanatban halászott ki a bőröndből.
-          Nem, nem akarok haza menni – szólalt meg remegő hangon a lány. És tovább sétált az ember tömegen át az ötös vagonig.
-          Jól van, hát itt vagyunk – szólalt meg az anyja enyhén idegeskedve, szorosan ölelte magához a lányát. – Jó tanulást kívánok neked, és vigyázz magadra, Annabeth – mondta éllel a hangjában, hogy a lány fintort vágott.
Anyja puszit, nyomot a lány arcára. Mikor a lány fellépdelt a lépcsőn, apró könnycseppek gyűltek a szeme sarkában.
A vonat lassan elindult, a peronon búcsúzó alakokat kémlelte. Annabeth az ablakon keresztül, az anyját, és a testvéreit figyelte. Lassan emelte fel a fejét és ő is integetni kezdett.
A vonat elkanyarodott, hogy az állomás csak fekete foltként nézett ki a távolba. Már nincs ideje visszafordulni, gondolta Annabeth a bőrülésbe süppedve, és a könyvére meredve az ölében.
A nap magasan járt, mikor a vonat, a hegyvidéken suhant át, Annabeth mosolyogva nyomta az arcát az ablakra, hogy közelebb is szemügyre vegye a tájat.
Az eget sötét felhők foglalták el. Zöldellő pusztákon őz csordák legeltek, és a vonathangjára felkapták a fejüket.
Ebben a pillanatban tárt szét a zsilip ajtó és belépet egy hosszú barna hajú lány, mélyen kifestett arccal, úgy festett, mint egy boszorkány. Fekete kabátja a bokáját verdeste, hogy majd nem felbukott benne. Az arca káprázatosan festett, a szeme mogyoró barna, mosolyogva körbe fordult.
-          Leülhetek már sehol nincs hely – motyogta lehámozva magáról a kabátját.
Persze – szólalt meg Annabeth vékonyka hangon. A lány leült mellé, nyújtózkodva hátra dobta a haját. Aztán Annabethre pislantott.
Gabriella Meyer – mutatkozott be előre nyújtva Billienek a kezét, amaz elfogadva az eléje nyújtott kezet. Forrónak tapasztalta Gabriella bőrének érintését.
A lány az ülésbe süppedt fejhallgatott vett fel, majd maximum hangerővel hallgatta az mp3-án szereplő számokat.


Annabeth felkaptaca fejét, mikor kinyílik a zsilip ajtó.
-          Hamarosan megérkezünk a Garaboncia akadémiára – hangzott fel egy csilingelő hang a lányból. fekete szemeivel az újonnan érkezőket kémlelte, aztán megakadt a tekintette Annabethen. – Készüljetek, délutánra az akadémiához érünk – Ahogy jött, úgy el is tűnt, csak rózsa illat maradt utána. Annabeth érdeklődve lépet ki a folyosóra, de egy lelket sem pillantott meg.
-          Ki volt ez a lány? – fordult Gabriella felé, a lány nyalókát szopogatva pillant rá.
-          A neve Whitney – felelte hanyagul. – Sokszor fogsz vele találkozni, ő lett az igazgató kis kincse – folytatta gúnyolódva. Annabeth felvonta a szemöldökét.
-          Értem – mondta. Ismét az ablakra tévedt a tekintette, mikor ismét kinyílt az ajtó.
-          Kér valaki finomságot? – kérdezte a büfésnő szélesen mosolyogva. Annabeth és Gabriella megrázta a fejét.
Ekkor ismét kitárult az ajtó, hárman léptek be, félre álltak, hogy a büfés kocsi kiférjen. Ahogy a nő elment Annabeth szemügyre vette őket, középen fekete hajú jóképű fiú vizslatta a bent tartózkodókat, mikor megakadt a tekintette Annabethen, halványan elmosolyodott. Kreol bőre fénylett az ablakból bejövő napnyugta fényétől. Szemei nagyok voltak, szürkék. Fekete bőrdzsekit viselt, és nadrágot, olyan volt benne, mint egy sötét álombéli alak, aki a rémálmokban szerepelnek. Haja elől oldalra volt fésülve, így Annabeth csak félig látta az arcát, ami ellágyult, mikor tekintette találkozott Annabethével.
-          Nos, igaz, – szólalt meg a fiú, a hangja bársonyos selyemként simogatta Billiet. – hogy Gabriella visszaérkezik az akadémiára – Csettintett a nyelvével.
-          Igen, Edward – felelte Gabriella mogorván. Annabeth szemügyre vette Edward nevezetű fiú mögött lévő lányt, és a fiút. Edward követte a lány pillantását.
-          Ők Lilly és Stefan – vetette oda hanyagul. Továbbra is Annabethet nézte, ez szemet szúrt Gabriellának. – Én pedig Edward Dark vagyok – mutatkozott be vigyorogva. Gabriella felhorkantott, eme bemutatkozáson, hogy magára vonta Edward tekintetét. Ismét Annabeth felé fordult. – És te ki vagy? – szegezte a kérdést a lánynak.
-          Annabeth Reed – felelte gyönge hangon, hogy mosolyt csalt a fiú szépséges arcára.
Annabeth találkozunk az akadémián – szólalt meg bársonyos hangon a fiú. Szeme tüzesen méregette a lányt, ahogy kifelé araszolt. – Ó, Gabriella üdv megint a köreinkben – kacagott fel felmérgesítve a lányt.
Gabriella ökölbe szorította a kezeit.
Mielőtt azonban Edward elment volna, Whitney vidám arcával találta szembe magát fiú megvetően méregette a lányt, majd a társaival elindult a folyosón az ellenkező irányba.
-          Öltözettek tíz perc múlva az állómáson leszünk – búgott fel a lánycsilingelő hangja, aztán ott sem. Billie Gabriella felé fordult.
-          Ki volt ez az Edward? – kíváncsiskodott. Gabriella olyan hirtelen fordult feléje, hogy a lány hátra hőkölt. Meghökkent Gabriella mélyen ki sminkelt arcán, amitől még hátborzongatóbb lett a lány.
-          Akit nem akarsz, hogy az ellenséged legyen – felelte sötéten. – Tetszel neki.
Annabeth megrázta a fejét, felvette a kabátját és a poggyászát. Összeszorult a gyomra az izgalomtól, és a félelemtől, hogy valóban jó ötlet, hogy az akadémiára jött, és nem otthon maradt.
A vonat lassan lassított, aztán megállt.
A diákok egymást lökdösték, hogy mielőbb leszálljanak a vonatról, hogy az akadémián legyenek. Annabeth borzongva torpant meg Gabriella háta mögött, és mereven kint várakozókat mustrálta. Annabeth borzongva a hideg széltől, futó eső csorgott le az arcán.
-          Szokj hozzá az időhöz, napsütés csak ritkán van – szólalt meg a lány mellett. Ekkor tűnt fel Whitney, aki feléjük közeledett egy sereg diák kíséretében.
-          Mindenhol benneteket kereslek – mondta végig mérve őket. – Hát akkor indulás az akadémiához. Kövessetek, és ne maradjatok le – mondta gurgulázva.
Annabeth Gabriellával a szőke leányzót követék egy szűk lejtős ösvényen, ami egyre beljebb haladt az erdőben. – Hamarosan meglátjátok az akadémiát – szólalt meg Whitney kényes hangon, szembe fordulva velük.
Annabeth idegenkedve mérte végig a körülötte lévő diákokat, ebben a pillanatban pillantotta meg a sötét hátborzongató kastélyt kiemelkedve a tisztáson.
Fekete falak, csonka tornyai körül sötét felhők gyülekeztek. Fekete kastély ijesztőnek hatott a távolban. Kastély előtt hatalmas, vastag törzsű fa meresztette az ágait az ég felé. A fa mellett öt métere egy szökőkút állt, angyal fiú szobra volt középen, amit belepett a moha, a kutat gaz és gyökerek övezték diákok közül senkit sem zavarta, békésen üldögéltek rajta.
- Köszöntelek benneteket a Garaboncia akadémián – fogott bele a mondandójába Whitney. – Mint minden iskolában, így nálunk is vannak szabályok – Whitney fel – alá sétált, hogy mindenki szemügyre vegye kinézetét. – A házi rendet komolyan kell vennetek, mert egy szabály megszegéséért ki csapnak az iskolából benneteket. Van valami kérdése Ms. Knapp? – szegezte a kérdést a szóra nyitott lánynak. A barna hajú lány félve hebegte el a kérdését a szigorú arcú Whitneynek.
- Az erdőbe miért tilos bemenni? – Whitney hosszan a lány szemébe pillantott mielőtt válaszolt volna a kérdésre.
- Azért nem, mert farkasok élnek benne, nem hiszem, hogy szeretnétek a prédájuk, lenni – felelte metszőn Whitney. A lány elvörösödve hátra lépet, hogy takarásban legyen. – Ne felejtsétek el. Az órák pontban 7.50-től délután háromig tartanak, két szabadnapotok van, a kedd és a csütörtök.
Miközben beszélt a diákokkal átvágtak a szökőkút mellett a hatalmas márvány lépcső irányába.
Ahogy befejezte a beszédét egy nő lépet eléjük halványkék kosztümöt viselt, ami kiemelte tökéletes alakját. Hullámos szőke haja a háta közepéig is leért. Angyali szépségét tükrözte vissza a nappali fény. Mosolyogva vándorolt a tekintette az újoncokon, majd megállapodott Annabethen.
- Üdvözöllek, benneteket Gabriella Rose vagyok. Whitney fog benneteket körbe vezetni az akadémián. Remélem, jól fogjátok érezni magatokat nálunk. A bemutatási ceremónia elkezdődik az iskola épületében, addig lesz időtök, ki piheni az utazást – fejezte be a mondatát Gabriel, hátra simítva szőke hosszú haját. – Addig is Whitneyre hagylak benneteket. Ha bármi kérdésetek lenne, forduljatok hozzám. Annabeth téged kivettelek az utolsó órádról, külön órákat fogsz venni velem – mondta, s elindult a parkoló irányába.
Whitney felhúzta az orrát, majd dölyfösen fellépdelt a lépcsőn.
-          Hűha, sikerült felbosszantanod – kuncogott Gabriella jóízűen. – Már kezdelek megkedvelni.
-          Gabriella – sóhajtott fel halkan, megadóan lehajtotta a fejét és elindult Whitneyt követve, aki mérgesen szedte a képcső fokokat.
Whitney hidegen szegezte a szemét a lányra. – Annabeth Reed te a C – szárnyban leszel elszállásolva – vakkantotta foghegyről.
-          Nem kérdéses utál téged – intézte a szavait a némaságba burkolt lányra Gabriella. Annabeth lehajtotta a fejét.
Jó kezdődik a tanéve, már szerzet ellenséget és egy kelekótya gót csajt, aki vámpírnak készül.
Damon körül vágott az ember tömegen az akadémia irányába, mikor meglátta a lányt, széles mosolyra húzta a száját.
Nagy léptekkel a lépcsőn termett a lány háta mögött.
-          Ezt leejtetted - szólította meg bársonyos fülbe mászó hangon. Annabeth megdermedve fordult hátra, hihetetlen kék szemmel akadt össze a tekintette.
Lassan megnyalta kiszáradt ajkát. Remegő kézzel nyúl a könyvért, Damon tekintette fogva tartotta.
-          Köszönöm – dadogta. Gabriella érdeklődve fürkészte őket.
-          Szívesen – Érezte, hogy a lány ideges, és ennek ő az oka. – Reméltem, hogy összefutunk egyszer – mondta. – Ne enged, hogy Whitney rád telepedjen. Várd meg, hogy rá essen egy ház és lopd el a cipőjét – Damon miközben beszélt figyelte a lány szemében felcsillanó vidámságot. Annabeth kikerekedett szemmel elvigyorodott.
-          Mint, az Ózban? – kérdezte huncutkodva. – Ez nem lesz nehéz elképzelni. Most érkeztél? – kérdezte semleges hangon.
-          Igen.
-          Annabeth Reed, csak rád várunk – Whitney dühösen szólalt meg, hogy Annabeth megdermedt.
-          Elnézést, de mennem kell. Örülök, hogy találkoztunk – fordított hátat a fiúnak bármilyen nehéz volt. Beléptek az akadémia súlyos kapuján, folyosókon sétálva Annabeth az abraszk festményeket nézegette. Hátborzongató festmények láttán kiverte a víz.
Annabeth borzongva lehajtotta a fejét.
-          Mint egy időkapszulában lennék, nem változott itt semmi – motyogta Gabriella, cigire gyújtva, Annabeth döbbenten meredt rá. Padlón lévő süppedős szőnyeg elnyelte lépteik zaját, a falakat vérvörösre festették.  – Látom meg ismerkedtél Damonnal – Érdeklődve meredt a lányra.
Annabeth sóhajtott, érezte nem menekül. – Igen. Ismered őt?
Gabriella szívderítően kifújta a füstöt. – Igen. Tipikus rossz fiú, felkelteted a figyelmét, ez szokatlan – kuncogta. – Mert olyan átlagos vagy.
Vagyis unalmas, gondolta letörten Annabeth.
-          Az étkezésre-időre kell, megjelenjetek. A reggeli hétkor szolgálják fel. Az ebéd déltől egyig. A vacsora hattól nyolcig. Vannak büféink és automatáink, ha éhesek lennétek. Indulnak buszok a legközelebbi városba Halo Hillbe – mondta megtorpanva az ajtók sokasága előtt. – Ez itt a lányok lakosztálya a C – szárny, ez a te szobád Annabeth, lakótársad lesz Gabriella Meyer akivel megismerkedtél a vonaton – Duruzsolta. – Itt az órarended, este pakolj ki, sietned kell a következő órádra – Ahogy mondta egy kulcsot pottyantott a lány tenyerébe. – Az órarended hátulján térképet találsz, hogy könnyen megtaláld az adott termett. Az órád pontban fél óra múlva kezdődik Carrol professzor tartsa, a szobádban találod a könyveidet. Ne késs el, viszlát, Annabeth, Gabriella – Elindult, majd útközben megállt – visszafordult, egy ideig várt. – Örülök, hogy üdvözölhetlek az akadémián. Gyertek velem – kiáltotta a többi diáknak Whitney.
Annabeth sóhajtva nyitott a szobába, Gabriella a szobába, Gabriella a szobába lépet. Annabeth mielőtt átlépte volna a küszöböt megakadt a tekintette szőke fényes hajzuhatagon, majd a zöldszemeken, amik hidegen méregették.
Babaarcú lány szeme elsötétült keresztbe font karokkal támaszkodott az ajtófélfának. Pici száját összepréselte, mint aki a dühét akarná vissza tartani.
Karcsú akár egy nádszál, és szép, mint egy hóvirág. Zöld szeméből harag lángolt, ahogy Annabethre pillantott.
-          Szia, Annabeth Reed vagyok – köszönt gyagyán a lány felé.
-          Szia, Haley – csicseregte Gabriella ki kukkantva az ajtó mögül, szívderítően vigyorgott a mogorva lányra. Haley összeszorította a száját, mikor felismerte a lányt. Haley a lépcső felé sétált, egy pillantást sem vetett rájuk. Gabriella félre lépett, hogy a szobába engedje Annabethet.
-          Ki volt ez a lány? – kérdezte, miközben bőröndjét az ablak melletti ágyra dobta.
Gabriella a szomszéd ágyra telepedett.
-          Haley Snow – körmét fürkészve válaszolt, majd felpattant. – Valamiért gyűlöl téged – A lány az ajtó felé ugrott, de mielőtt távozott volna hosszan Annabethre bámult. – Éld túl ezt a napot, és ne gyűjts több ellenséget – mondta és kint is volt.
Annabeth a plafonra függesztette a tekintetét.
Mintha könnyű lenni, már meg bánta, hogy nem otthon maradt. A szoba falai a sötétvörösek voltak, az ágyára telepedve kibámult az ablakon, lágyan szitált az eső.
Hátborzongatónak találta a kastélyt mégis élt benne a kíváncsiság, hogy körbe járja az épületet.
A fürdőszobába lépve halk sóhajjal szembe nézett önmagával.
Nem tartotta magát széplánynak, csak különlegesnek. Sötétbarna haja végei begöndörödtek a nedves időtől, a szemüvegén keresztül fürkészte magát.
Vékony volt és esetlen.
Kopogást hallva kifordult a fürdőből az ajtó irányába felé sétálva.
Annabeth soha életében nem látott ilyen szépséges szemeket, és arcot, tizenhat életében sem, ami nyitott ajtóban fogadta.
A fiú arca olyan volt, mint egy kifaragott szobor, a szája csúfondárosan húzódott mosolyra. A lány összerándult, teste megfeszült, tekintette kétkedéssel fürkészte az alakot.
-          Mit keresel itt? – Dörrent a hívatlan látogatóra.
-          Erre jártam és gondoltam, hogy bemutatkozok – vigyorogva vont vállat, hogy Annabeth egy pillanatra elvesztette a józan eszét.
Dane érdeklődve mérte végig, mielőtt az orrára csapták volna az ajtót.
Tüneményes, gondolta a lány szemüvegén megcsillant fényre meredve, aztán a sötéten fénylő hajzuhatagra. Vékony, és törékeny, mégis gyors, mint egy vidra, gondolta derűsen a lány próbálkozásán, hogy az orrára csapja az ajtót.
Szerény mosollyal támaszkodott neki az ajtónak onnan figyelve, az egyre dühös leányzót.
-          Ki vagy te?
-          Dane Rhage, szépségem. Föntebb lakok egy emelettel – És megint az a mosolyt villantotta rá, amitől a lány alól kiszalad a talaj. – Te biztosan Annabeth Reed vagy, ugye?
-          Igen – A kimért válasz sem riasztotta meg a fiút, hogy tovább kóstolgassa a lányt, lassan végig húzta a nyelvét a fogain, miközben vigyorgott.
A lány mindig feszült volt, és feszengett a jelenlétében.
Ez a fickó képes lenne egy angyalt is földre süllyeszteni a csábításával, gondolta Annabeth bosszankodva. – Rhage… - kezdet bele.
-          Ó, nyugodtan hívjál Danek – Mosolyogva mérte végig ismét a lányt. – Elvégre mondhatjuk, hogy szomszédok vagyunk. Itt az akadémián jó barátságban lehetnek egymással a diákok.
Már ismert valakit, aki ugyan így beszélt, és ugyan ilyen volt, mint előtte magasodott férfi.
Annabeth bólintott, ez nem kérdéses a fiú fel akarja csípni, gondolta menekülő után kutatva.
-          Csak kipakoltam, nem gondoltam arra, hogy egy hívatlan látogató megzavar.
-          Ha segítség kell, elég, ha a nevemet kiáltod
-          Köszönöm, de azt hiszem, meg tudom oldani egyedül is – A lány szeme résnyire szűkült.
-          Kár. Pedig lovag módjára akartam a segítségedre sietni.
-          Sajnos hiába fáradtál ide, nem kell a segítséged.
Mindvégig a lány gyermeki arcát fürkészte.
-          A mindenit! – kacagott fel Dane. – Minél rosszindulatú vagy, annál jobban tetszel nekem.
Annabeth csöndbe burkolózott.
-          Nem vonom kétségbe, hogy felkeltetted a figyelmemet, de azt nem jelenti, hogy… - Annabeth minden igyekezete ellenére, elhalt a hangja, ahogy a férfi ré villantotta szépséges tekintetét. Annabeth más taktikát választott. – Most megköszönném, ha nem torlaszolnád el az ajtómat, és ki engednél. És, ha legközelebb ismerkedni akarnál, keressél mást, akit le is tudsz venni a lábadról.
Kilépet az ajtón táskájával a vállán, de nem jutott messzire öt méternél, mikor utolérte Dane hangja – és a férfi hangjában volt egy jó adag gúny.
-          Hé, Annabeth? Üdvözöllek Halo Hillben. Legyen csodaszép napod.
Annabeth meg sem állt, addig, míg a sarkon befordulva nem látta a férfit. Dane, aki okos ember lévén tudta, hogy mikor kell vissza vonulót fújni, hogy aztán ismét támadhasson.
Mikor a lány hallótávolságba került, akkor kezdet el igazán nevetni.
Ha nem érezné magát pácban, nagy élvezettel ugrathatná minden egyes nap, ezt a csodálatos lányt.
Egészen jókedve lett tőle.

Damon cipője alatt halkan ropogott a kiszáradt falevelek, miközben kávéval a kezében az akadémia déli szárnyának az ajtajához sétált.
A nap még nem nyugodott le, erős fényével ragyogta be az eget.
A férfi azonnal a szerkesztőségbe ment, az ajtóban hallani vélte Serah hangját és a billentjük koppanását.
Már elfogyasztotta a fél kávéját, mikor hallotta Serah lágy zengésű köszönését.
-          Mi a helyzet az év legjobb futballistájával? – kérdezte nevetve.
Damon enyhén felhúzta a szemöldökét.
-          Nem hiszem, hogy a futball az én sportom lenne – közölte mosolyogva.
Serah idegenkedve pillant a fiúra. – Hogyhogy? Azt hittem ez a sport az egyetlen, amiben kiélheted pusztító vágyadat.
-          Nem vagyok a csapatban – Serah döbbenten pislogott. Gyerekkoruk óta ismerték egymást, együtt nőttek fel.
Sokszor eljátszott a gondolattal, hogy Damon és ő egyszer együtt lesznek, ez soha nem következet be, és nem is fog.
Töprengéséből Damon szájának mozgása ébresztette fel.
-          Azt hittem a futball az álmod. Jó játékos vagy.
Damon felkacagott. – Köszönöm. De nem tartom magamat Gleenek. Nagyszerű sport, de nem hiszem, hogy nekem való lenne – fejezte be, Serah felhorkantott, majd megcsóválta a fejét.
-          Akkor mit látsz magadban?
-          Egy kívülállót – felelte Damon fojtott hangon.
-          Mint én a számítógépem nélkül – férfira villantotta féloldalas mosolyát. – Mások számára a titokzatos magányos Rhage fiú vagy. Nem ártana, ha belépnél a csapatba, hogy új barátokat szerezz.
Damon homloka ráncba szaladt.
-          Mondja nekem az a lány, aki semmi időt nem tölt a barátaival, a szerkesztőségben gubbaszt – mondta gúnyosan. Serah felemelkedett a székből. Sapkát húzott rövid szőke hajára, és egy meleg kabátot. – Próbálj aludni, Serah, úgy nézel ki, mint egy zombi.
-          Te és a bókjaid – kuncogott fel a lány. – Mihelyt bezárom a szerkesztőséget, felmegyek a szobámba, és arccal az ágyra vetődök – tette hozzá Serah. Búcsút intett a folyosón elhaladó Damonnak, megropogtatta sajgó ujjait, aztán visszament a szerkesztőségbe.
Hétkor javában gépelt, miközben egy aktát bújt, ekkor Dane jelent meg az ajtóban.
-          Miért nem pihensz le?
-          Majd akkor, ha ezt befejezem.
Miután az utolsó oldalt is begépelte, Serah bezárta az ajtót, és megfordult.
Dane türelmesen várt rá.
Danere mindig lehet számítani, gondolta mosolyogva.
-          Damon téged bízott meg abban, hogy a szobámba kísérj?
-          Egyáltalán nem. Le kéne feküdnöd.
-          Rendben. Kába vagyok. Édes vagy, Dane. Téged választanálak örök időkre.
-          Mire?
-          Arra, ami egyszer járni fog nekem – Rá erősen szájón csókolta a fiút. – Jó éjszakát, Dane.
Dane megállt kint a folyosón, megvárta a zár kattanását.
Mire gondolhatott?

-          Hogyan telt az első napod? – kérdezte Gabriella a könyvtári szekrényeknél állva, Annabeth vastag könyv fölül emelte fel a tekintetét.
-          Eseménymentesen – felelte az igazat. Bár Daneről nem mesélt a lánynak.
-          Ettől csalódott vagy, igaz? – kérdezte oldalra billent fejjel a lány. – Hiszen sok mindent hallottál az akadémiáról, aminek fele sem igaz.
-          Nem hiszek a pletykáknak – lapozgatta a könyvet, közben jegyzetelt.
-          Hmm, pedig a pletykák felében benne van az igazság – lehelte Annabeth fülébe, hogy a lány bele borsódzott az érzésbe. – Vannak olyan történetek, amiket csak hall az ember, nem vesz róluk tudomást, pedig azokban vannak az igazságok.
-          Miről beszélsz? – kérdezte Annabeth csillogó szemekkel.
-          Á, felejtsd el, amit mondok, amiket kiejtek a számon a fele lényegtelen – legyintett, azonban Annabeth gondolkozva meredt maga elé.
-          A legendákról beszélsz?
-          És, ha igen? Nem hiszem, hogy sok mindenki hisz bennük – Gabriella egy halom könyvet pakolt a mellettük közel álló asztalra. Annabeth feljebb tolta a szemüvegét, hogy tisztán lássa Gabriella arcát.
-          Te hiszel bennük?
Gabriella a kérdés hallatán felkuncogott. – Valamiben hinni kell, ebben a borzalmas világban, nem igaz?
-          Te valóban hiszel bennük? – hitetlenkedett a lány.
-          Minden valóságos, Annabeth, mindenek lehet valóság alapja, ha nem a függöny keresztülnézzük őket. Ha meglássuk a világ két oldalát – magyarázta Gabriella, majd megrázta a fejét, látva a lány értetlen tekintetét. – Hagyjuk. Vannak dolgok, amiket nem lehet megérteni.
-          Pontosan olyan ez, mint azok, akik a Jetit keresték – jegyezte meg Annabeth halkan.
Gabriella elvörösödött, aztán felsóhajtott, karjára emeli a kiválasztott könyveit.
- A Jeti létezett, Annabeth - jegyzi meg Gabriella kecsesen fordulva az ajtó irányába, de mielőtt kilépet volna az ajtón, végig mérte a lányt.- Jó. Ez jó, addig biztonságban vagy, míg nem hiszel semmiben.
Gabriella ringó csípővel lépet ki az ajtón, magára hagyva a szavaival a lányt. Annabeth görcsösen kapaszkodott a táskájába, miközben kitámolygott a könyvtárból.

Annabeth távozásával árnyékból egy alak bújt elő.
Visszatért. A lány visszatért.
Elemi erővel tört rá a hirtelen érzés, amiben haragtombolt, s félelem.
Hamarosan itt az idő, hogy ismét lecsapjon.
Megnyalta az ajkát, közben magába szippantotta a lány édes zamatos illatát.
Érezte a vágy rohamát, ahogx elképzelte a lányt, mikor végez vele.
Eljött az ő ideje.
A vadászat pillanata.

1. Fejezet - Az idegen srác

Sorsforduló


,, A rémálmokkal az a baj, hogy

 nem tudsz felkészülni rájuk.

Akkor csapnak le rád, amikor a legsebezhetőbb vagy, akkor döntenek romba, amikor teljesen védtelenül állsz.

És nem mindig alvás közben jönnek."

/Sylvia Day

Witchan Halo olyan volt, mint a többi kis város.

Sötét volt és hátborzongató és nem a róla keringet pletykák miatt, hanem maga a neve miatt is, amivel illeték.

Átokháza.

Witchan Halo, Halo Hill déli részén helyezkedett el, nagy erdősségel övezve.

A városban könnyű volt az élet.

Soha nem változott meg, nem haladt a megújulás felé, egyszerűen maradt az a kisváros, ahol békében élnek az emberek.

A tél jeges volt, és ködös.

A nyár pedig száraz, fullasztóan meleg.

Witchan Haloban csak egy féleképen lehet jellemezni az itt lakokat, akik ide költöztek le a nagy városból- vagy elment a józan eszük,-vagy egyszerűen tetszett nekik a mesés táj.

A városban mindenki farmerkodik, ez-az emberek lét eleme, ha nem tudsz munkát szerezni itt el vagy veszve.

Witchan gimnázium, Witchan Halo középpontjában helyezkedett el. Hátborzongató, sötét hely volt, hatalmas és félelmetes. A boltok a gimi melletti fő utcán voltak, a szebb házak, pedig szét szóródva helyezkedtek el.

Ha létezik Witchan Halora egy szó, akkor az isten háta mögött illet hozzá.

Lápokkal, erdőséggel és a suttogó-tó hideg zavaros vízével.

A város lakókat nem érték meglepetések, addíg míg felnem bukkant a rém.

Több száz híresztelés keringet róla, félelmet keltve a városban. Azonban nem tudták, beazonosítani az állatott, mert soha nem akadtak rá. Még az állat kilétét és a kinézetét sem tudták.

Csak azt, hogy létezik.

Akkor kezdődtek a farkas kiírtása, alig maradt farkas a városban.

Védett faj lettek.

Mióta az eszét tudja Witchan Haloban élt, itt ismerkedett meg Natel.

Örültség volt, hogy hit abban minden helyére kerül, még akkor is, mikor kikerült a kórházból.

Mikor Nate életét vesztette a balesetben, az élete felfordult.

Nem volt önmaga többé.

Az erdő mellett laktak a város kül-területén a testvéreivel, ahol farkasok élnek.

Retteget tőlük, még hat évesen támadás érte.

Téli hideg délután történt az udvarukon játszott, mikor elragadták, és az erdőbe hurcolták.

Attól kezdve félt tőlük, kerülte az erdőben lakó állatokat.

Annabeth Reed részére

Halo Hill

Witchan Halo

V.körzet.675

A levél vastag volt, és nehéz. Tartalmát nem látta tisztán, bélyeg nem volt rajta, csak a címzés.

Annabeth remegő kézzel fordította meg a küldeményt, furcsa édes illatot árasztott.

A borítékot lezáró viasz címer díszítette: angyalok, démonok és tündérek vették körbe a nagy G betűt.

- Annabeth hol vagy? – kiáltotta Ethan kizökkentve a húgát a kábultságból.

Annabeth nem válaszolt azonnal, szótlanul ment be a hátsó ajtón a konyhába.

Bátyja a hűtőben turkált, majd felemelte a fejét, szőke fürtjei kocósan meredeztek. – Jött valami?

Annabeth az orrára húzta a szemüvegét, kezében szorongató levélre esett a pillantása.

- Kaptam egy levelet – támaszkodott a konyha pultnak, Ethan húga felé fordult.

- Miféle levelet?

Annabeth tétován nyújtotta Ethannak a borítékot. A férfi türelmesen tanulmányozta a borítékot, majd felbontotta a benne lévő papírt széthajtotta.

Annabeth a levél fölé hajolt, szíve a torkában dobogott.

Garaboncia Akadémia

             Igazgató Gabriel J. Rose

Tisztelt Reed kisasszony!

Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a Garaboncia akadémiára.

Mellékelten küldtük el, hogy a szükséges tankönyveket az akadémiai szobájában veheti át.

És a levélhez mellékelten küldtük el a tárgyak listáját is.

A tanév szeptember. 3 – án kezdődik el.

Tisztelettel

Serena Kreuk

Igazgatóhelyettes

Annabeth többször át futotta a szöveget, gondolatok ezrei kavarogtak a fejében, majd boldog mosollyal nyújtotta át a bátyjának.

- Felvettek az akadémiára, még sem vagy olyan szánalmas, mint képzeltem – mondta Ethan, miközben vigyorgott.

Az anyjuk lépet a konyhába, egy tál frissen szedett almával.

- Annabeth már ilyen korán haza jöttél?

A lány megrázta a fejét, mintha nem is hallotta volna a kérdést. Annabeth engedett magának egy pohár vizet, és megitta. – Minden rendben, drágám? Sápadt vagy.

Kinyújtotta a kezét, megtapogatta a lánya homlokát.

- Felvették a Garaboncia akadémiára – kotyogta Ethan állva húga dühös tekintetét.

- Annyira büszke vagyok rád – Ölelte meg szorosan a lányát.

Annabeth zavartan hátrált, miközben a kezében szorongatta a levelet.

- Anya én nem jelentkeztem az akadémiára.

- Te nem, de én igen – szólt Ethan komoran.

Ethan hangja nagyot hasított a szobában. A szavai még mindig ott csüngtek, Annabeth sokk hatásától ébredezve hitetlenül meredt a bátyjára.

- Nem volt hozzá jogod, hogy ilyet tegyél!

Ethan paprika vörösen húga felé fordult. – Azt akarom, hogy végre ki gyere az önsajnálat börtönéből. Elzárkózol a legkülönfélébb élményektől, mert attól félsz, hogy te nem vagy olyan ember.

- Mert nem vagyok az! – csattant fel.

- És ezt honnan veszed?! – Ethan pokoli dühös volt. Annabeth az ajkába harapva elfordította a fejét. – Szikrányi élet nincs benned, Nate meghalt!

Annabeth dühösen meresztette rá a szemét. Könnyeit nyeldesve szedte össze a levelet és indult az ajtó irányába.

- Annabeth. Ethan nem akart kemény lenni… - Ethan felhorkant a kijelentéstől.

- Nem akarok elmenni innen, anya – közölte szilárd hangon.

- Mind ketten tudjuk, hogy miért nem akarsz elmenni a városból, Annabeth – kezdte rekedt hangon az anyja.

- Indulnom kell – szakította félbe az anyját. Annyi időt sem hagyva, hogy anyja elköszönjön tőle, kilépet az ajtón.

Az alak suhant a teliholdas éjszakában, mint az árnyék. Égbe nyúló fák vették körbe, miközben az alak közöttük vágott végig az ösvényen.

Állatok követék minden lépését, a fák árnyékában rejtőzve.

Érezte, hogy ott vannak, érezte az illatukat, a vérük lüktetését, de most nem vadászni jött.

Észak felől fújó szél feléje sodorta a tenger sós zamatos illatát. Az ösvény meredekké vált, és a fák is ritkultak, járművek zaja szűrődtek felé. Eltökélten lépkedett, kék szeme a tájat kémlelte, egy autó suhant el az erdő mellett, a farkas felvinnyogva, reszketve kaparta a földet.

Kilépet az útra, a telihold fényében tisztán látta a tájat.

A farkas felvetette a fejét, és üvöltött.

Az alak a közeledő fényszóró fényeibe bámult, szíve egyetlen dobbanása után lépet ki a kocsi elé.

Léptei nyomán felszakadozott a köd.

Annabeth sok mindenre számított, de arra nem, hogy egy örült jóképű alak ugrik ki elé.

Nem volt arra ideje, hogy fékezzen félre rántotta a kormányt. Reszketve lépet a fékre, hogy ne csapódjon a szemközti táblának, csikorogtak a kerekek, a kocsi keresztbe fordulva lefulladt.

A szíve vadul dübörgött a mellkasában, torka kiszáradt. Reszketve hunyta be a szemét.

Barna fürtjei az arcába hulltak, lihegve szedte a levegőt. Tüdejében nyomás lassan kezdett feloldódni. A visszapillantó tükörbe nézet, az alak ugyan azon a helyen állt, ahol eddig.

Látszólag nem esett baja.

Lassan nyitotta ki a kocsija ajtaját, aztán kiszállt, könnyebb léptekkel akart közeledni a férfihoz, de ólomsúlyként érzett minden lépést.

Megborzongott a lágyan szitáló esőbben figyelte a feléje közeledő alakot. Hideg levegő söpört végig átfagyasztva a csontjait.

- Jól van? – kérdezte remegő hangon a férfit. Az alak nem válaszolt, szinte lyukat égetett a lányba átható pillantása. – Nem sérült meg? – kérdezte.

- Nem – válaszolta bársonyos hangján, hogy a lány szinte elszédült tőle. – Nyugodj meg! – Ez nem hasonlított kérésnek, inkább parancsnak.

Minden lány ilyen alakról álmodozik – vagy rémálmaik sötét hercege lenne, gondolta, ahogy végig mérte a férfit. Sötét barna tarkójáig érő haj, akár az éj. Markáns, kisfiús arcán szelíd mosoly játszott.

- Engem… megijesztett… egyszer csak ott termett. El is üthettem volna – Majdnem felpofozta magát, mikor meghallotta a saját hebegő dadogását, ideges volt.

Az ő hibája, töprengett a férfi.

- Sajnálom. Kerestem valakit – válaszolta tovább fürkészve a lányt, még mindig ideges. – Miért ideges?

- Nem vagyok az! – felelte konokul Annabeth, közben átkarolta magát. Farkas ordító hideg volt, ő meg itt áll egy eszelőssel, akit gyógykezelésben kellene részesíteni, fortyogott.

Reszketett a férfi pillantásától, rég volt, hogy Naten kívül bármilyen férfihoz vonzódott volna.

Ebben a pillanatban fényszórók közeledtek feléjük, közelébük érve lassítva bámult ki az ablakon Kirk. Homok színű haja az arcába tapadt, ló arcán pattanások ezrei, nyurga, sovány tizenhét éves férfi volt, vizenyős szemmel méregette a lányt, hogy Annabeth úgy érezte, mintha meztelen lenne.

Jeges szél csapta az arcába a haját, miközben állta Kirk bámulását. Kirk elpöckölte a cigaretta csikket, szúrósan fürkészte a lány közelében lévő Damont.

- Szia, Annabeth – köszönt vidáman a lánynak, tüzesebben végig mérve. – Gondod adódott? – kérdezte kéjesen legeltetve a szemét rajta. Damon gondolkozva meredt az alakra, aztán figyelmesen várt.

- Semmi, Kirk. Minden rendben van – válaszolta idegesen a lány.

Hideg eső cseppek csapódtak az arcába, miközben várta, hogy a férfi elmenjen. – Menj haza, velem minden rendben lesz – vartyogta.

- Ahogy gondolod, Annabeth – Kirk jeges tekintettel meredt rájuk, majd dühösen elporzott tőlük.

Annabethben a bent rekedt levegő sípolva utat, tőrt, mikor megpillantotta az erdőből kilépő hatalmas állatott.

Még mindig ideges, érezte Damon a lány csuklóját markolva, hallotta szabálytalan szívverését. – Most is ideges vagy.

- Megijesztett, mint mondtam – rántotta ki a karját a satuba fogó kézből. – Mégis mit gondoltál, hogy kilépsz a kocsim elé?! – Nehezen esett a lánynak jeges hangnemben kiabálni a férfival, mikor az ember lánya kisebb sokkot kap, egy eszelőstől és egy farkastól.

Damon szórakozottan felvonta a szemöldökét. – Meggondolatlan volt a részemről. Sajnálom.

- Hát, igen – Annabeth még egy lépést hátrált a férfitól és a farkastól. – Annabeth Reed vagyok – mutatkozott be, kezet nyújtott volna, ha a farkas nem lenne közvetlen közöttük.

- Damon. Damon Rhage – felelte halkan bársonyosan, közben figyelte a lányt, akinek az arca átlátszatóvá vált. – Nem fog rád támadni, szelíd jószág.

Aha, gondolta a lány még távolabb lépve az alaktól is és a farkastól.

Mindketten veszélyesnek látszódtak.

- Nem vagy ide valósim igaz? Már, mint a kiejtésed miatt, olyan gyönyörűen ejted a szavakat – magyarázta zavartan, Damon derűsen nézte a lágy arcot.

- Nem – Amikor Damon szája remegve mosolyra húzódott, Annabeth arc színe fehérről vörösre gyúlt. A férfi szemében nevetés költözött. – Írországból jöttem, – hazudta. – de néhány napja át utazóban vagyok.

Annabeth a sötét égboltra meredt, későre jár, ő meg egy vadidegennel beszélget az éjszaka közepén.

- Haza viszlek – mondta bársonyos hangon a lány. – Nem szállsz be?

Ebben a pillanatban a semmiből egy fekete Cadillek parkolt le a férfi előtt.

- Mennem kell, még találkozunk, Annabeth – darálta Damon morgó hangon.

Sajgót a keze a vágytól, hogy megérintse a lányt.

- Billi – javítja ki a lány szégyenlősen, Damon enyhén összezavarodottan megtorpant. – Mindenki Billi-nek szólít. – dadogta.

- Billi – ízlelgette a lány becenevét. – Hamarosan látjuk egymást, Billi. Szia.

- Szia, Damon.

Hangosan felsóhajtott.

Percek múltával kimászott a kocsijából, és a tornácra lépve hirtelen az erdő sűrűjébe meredt, halványan látta a szomszédház pislákoló fényeit.

Azt kívánta, bárcsak felkeltené a férfi figyelmét.

Ezt az ostobaságot!

A férfinak meglehet a saját élete, és nem arra fecsérli az idejét, hogy ő vele kacérkodjon.

Elfordulva nagy levegőt vett.

Benyitott a házba, csend fogadta.

- Anya haza jöttem! - kiáltotta el magát. A táskáját a lépcsőre helyezte. - Anya hol vagytok?

- A konyhában - hallotta meg az anyja kedves hangját. Hang felé indult. Anyját a tűzhely előtt találta. - Szokásosnál később értél haza.

- Elém ugrott egy örült - motyogta. - Elég furcsa figura volt- morogta az anyjára meresztve a szemét.

- És nagyon jóképű volt, igaz? - kérdezte incselkedve a lánytól.

- Mégis kicsoda?! - Annabeth szinte köpte a kérdést. Anyja felsóhajtott.

- Reménytelen esett vagy - Csóválta meg a fejét.

- Jól van beismerem! - Anyja mosolyogva fürkészte. - Nagyon helyes. Egy farkasa társa.

- A farkas nemes állat - A farkas veszélyes - gondolta a lány töprengve, elrugaszkodott az asztaltól.

- Megyek lefekszek - Felsétált a lépcsőn a szobája felé.

Ahogy a szobájába ért gyorsan bebújt a takaró alá. A vihar egyre közelebbről jött, mennydörgés robaja erejétől az ablaka megzizent, aztán szakadni kezdet az eső.

A plafont bámulva mereven gondolt az újra kezdésre. Félt,nagyon félt attól,hogy mi fog várni rá.